Az első válás olyan, mint mikor az ember vizsgázni vagy állásinterjúra megy. Az első vizsgánál, állásinterjúnál dadogunk, borzalmasan izgulunk, fogalmunk sincs, hogy mire számíthatunk, nem tudjuk, hogy az általunk mondottaknak milyen hatása lesz majd az egész folyamatra.

Amikor az ötvenedik vizsgánkra vagy állásinterjúnkra megyünk, akkor már egész más a helyzet. Nem félünk, mert tudjuk mire számíthatunk, magabiztosak vagyunk, mert ismerős terepre készülünk, pontosan tudjuk mi fog történni, ezért összességében sokkal jobban is teljesítünk, mint az első alkalommal, úgy érezzük, hogy különösebb meglepetés nem érhet minket.

Talán mindenki ismeri az érzést, amikor a fejünket csóválva azt mondjuk, hogy:

• “Ha ezt annak idején tudtam volna, akkor mindent egészen másként csináltam volna…”
• ”Ha tudtam volna , hogy a bíróság által hozott ítéletben leírt kapcsolattartás módja ennyire megviseli a gyerekemet, akkor biztosan nem így jártam volna el.”
• ”Ha tudtam volna, hogy egy vagyonmegosztási per ilyen sokáig elhúzódik biztosan nem vágok bele…”

Ez csak a töredéke azoknak a mondatoknak, amiket az ügyfelektől hallani lehet egy válási folyamat végén.

Az élet nagyon sokrétű, tele rengeteg információval. Legtöbben csak egy pici területen mozgunk magabiztosan. Ez általában az a szelete az eseményeknek, amiben nap, mint nap részt veszünk. Ilyen például a munkánk (az adott szakterületen képzettek és rutinosak vagyunk, hiszen minden nap ezzel foglalkozunk, legyen szó bármilyen munkáról), a család körüli teendők elintézése, a gyermekek nevelése, idős rokonaink gondozása, stb…

Akkor ezzel most azt szeretném mondani, hogy váljunk gyakran, hogy rutint szerezzünk benne? Véletlenül sem.